RÓLUNK
Kedves Látogató!

Nagy örömmel köszöntöm Önt a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület hivatalos weboldalán.

Az egyesület megalakulása óta folyamatosan szervezi Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expót és annak keretein belül a Traktorhúzó Európa Kupák futamait.

Egyesületünk tíz alapító taggal kezdte meg munkáját és legfontosabb feladata az Európai Traktorhúzó Szövetség tagsági jogviszonyának biztosítása és Magyarországon a traktorhúzásnak, mint versenysportnak a képviselete.

Ezenkívül fontos számunkra a Hajdúböszörményben 2003 óta elindult amatőr traktorhúzó versenyek továbbfolytatása, a traktorhúzás (Tractor Pulling) népszerűsítése és a mezőgazdasági gépek forgalmazóinak, kereskedőknek, a gépgyártóknak, a mezőgazdaságból élőknek a szeretete és rendezvényünkön való kölcsönös együttműködés kialakítása.

A Hajdúsági Expo alapgondolatát 2012-ben valósítottuk meg először, a székesfehérvári Babilon Médiaügynökség és Katona Zsolt Vazul segítségével. 2013-ban is folytattuk ezt a nagyon szép hagyományt és 2014-ben a Keleti Fejlesztő Iroda Kft. segítségével szerveztük meg a III. Hajdúsági Expót.

2015-ben a IV. Hajdúsági Expo megszervezésére készülünk Hajdúböszörmény Város Önkormányzatával, a hét hajdúvárossal, a Keleti Fejlesztő Iroda Kft-vel, az Agrárkamarával és a traktorhúzó versenypályának helyszínt adó Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiummal.

Honlapunkon folyamatosan próbálunk friss híreket és információkat nyújtani a 2015. augusztus 14. és 16. közötti Hajdúsági Expóról és Traktorhúzó Európa Kupáról.

Amennyiben javaslata, észrevétele van számunkra, azt kérem, a honlapunkon megjelölt e-mail címre küldje el.

Nyomon követhet bennünket a face book oldalunkon a Hajdusagi Expo offical címen és a www.traktorhuzas.hu hivatalos honlapon. Minden más honlap, sajtótermék és tájékoztatás nem egyesületünktől származik és nem a hivatalos magyarországi traktorhúzást képviseli. Így kérjük oldalunkon és vezetőinknél kérjen tájékoztatást és látogasson el nagyszerű rendezvényünkre.

Üdvözlettel:
Dr. Ficsor László elnök
KÉP GALÉRIA
Válasszon az albumok közül.



Hajdúsági Expo
2012.08.09.
Hajdúsági Expo
2012.08.10.
Nemzetközi Traktorhúzó Bajnokság
Európa Kupa

2012.08.11.
Nemzetközi Traktorhúzó Bajnokság
Hajdúböszörmény Kupa

2012.08.12.
Hajdúhét - Hajdúsági Expo
2013.08.16.
Hajdúhét - Traktorkarnevál
2013.08.16.
Hajdúhét - Nemzetközi traktorhúzó bajnokság
2013.08.17.
Hajdúhét
2013.08.19.
Hajdúsági Expó
Nagy talajművelő show

2014.08.15.
Hajdúsági Expó
Vásár és megnyitó

2014.08.15.
Traktorkarnevál
2014.08.15.
Hajdúsági Expo
2014.08.16.
Nemzetközi tarktorhúzó bajnokság
2014.08.16.
Nemzetközi tarktorhúzó bajnokság
2014.08.17.
Hajdúsági Expo
2015.08.14.
Hajdúsági Expo
2015.08.15.
VIDEÓ GALÉRIA
Nézze meg az előző évi eseményeink összefoglalóit.



V. HAJDÚSÁGI EXPO PROGRAM-TERVEZETE

Helyszín: Hajdúböszörmény – Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium – traktorhúzó pálya és az iskola melletti négy hektáros kiállítási terület
(Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós utca 3.)

Időpont: 2016. augusztus 11. (csütörtök) – 2016. augusztus 14. (vasárnap)

2016. augusztus 11. (csütörtök)

18:00 A MAGOSZ Hajdú-Bihar Megyei Küldöttgyűlése

Előadók:
- Jakab István, a MAGOSZ elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke
- Örvendi László, a MAGOSZ Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke
- Szabó Sándor, házigazda, a MAGOSZ Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének alelnöke

A rendezvény helyszíne:
Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Tanterme

2016. augusztus 12. (péntek)

9:00 Az V. Hajdúsági Expo rendezvénysorozat sajtótájékoztatója, helyszín: Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium kiállítási területe, NAK Megyei szervezetének közösségi tere

A sajtótájékoztatót tartják:
- Dr. Nagy István parlamenti államtitkár, FM
- Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke
- Győrffy Balázs, a NAK országos elnöke
- Szabó Sándor, a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke
- Kiss Attila, Hajdúböszörmény Város polgármestere
- Dr. Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke
- Czeglédi János, Keleti Fejlesztő Iroda Kft. ügyvezető

A sajtótájékoztató nyilvános, szeretettel várjuk az országos és helyi média képviselőit.

10:00 – 14:00 Kelet-magyarországi Agrárfórum 2015. – Porftolio Konferencia a konferencia teremben
14:00 – 15:00 Az V. Hajdúsági Expo ünnepélyes megnyitója – vásárdíjak átadása
15:00 - 16:00 A MAGOSZ Hajdú-Bihar Megyei Küldöttgyűlése
16:00 Traktorkarnevál, felvonulás. Indulás és gyülekező a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium előtti területen. A karnevál útvonala: az elmúlt évi hagyományoknak megfelelően a város nagykörútján haladunk körbe, illetve a Kossuth Lajos utcán felállított lelátókon a karneváli menet bemutatkozása
20:00 Ünnepélyes állófogadás a kiállítók, a Hajdúvárosok képviselői, a támogatók részvételével
22:00 Koncert: Privát Affér, Majka & Curtis, DJ William

24:00 A rendezvény napi zárása

A Hajdúsági Expo kiállítása alatt minden nap a Magyar Vöröskereszt segíti az érdeklődőket, a pénteki napon véradó kamion várja az önkéntes véradókat, emellett szűrőkamion segíti a legfontosabb egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzését.

2016. augusztus 13. (szombat)

9:00 Az V. Hajdúsági Expo kapunyitása. A kiállítás minden nap 9:00 – 18:00 óráig tart nyitva. Pénteken ingyenes, szombaton és vasárnap 3.200 forintos, a traktorhúzó versenyekre is érvényes belépő ellenében. 14 éven aluli gyermekek számára a belépés ingyenes mind a vásár, mind a versenyek megtekintésére.
10:00 MITAS Traktorhúzó Európa Kupa ünnepélyes megnyitója. Light Modified versenytraktorok hajdúböszörményi futamának megrendezése
11:00 Kvalifikációs futamok lebonyolítása
15:00 Döntő húzások lebonyolítása. A kvalifikációs futamok előtt és a döntő húzások előtt amatőr traktorhúzó verseny kerül lebonyolításra hat kategóriában. (Nevezni a helyszínen lehet 10.000 forintos nevezési díj ellenében.)
17:00 Eredményhirdetés
20:00 Funky Monkeys
21:30 BadRiff
23:00 ZZ Copy

2016. augusztus 14. (vasárnap)

9:00 Az V. Hajdúsági Expo kapunyitása. A kiállítás minden nap 9:00 – 18:00 óráig tart nyitva. Pénteken ingyenes, szombaton és vasárnap 3.200 forintos, a traktorhúzó versenyekre is érvényes belépő ellenében. 14 éven aluli gyermekek számára a belépés ingyenes mind a vásár, mind a versenyek megtekintésére.
10:00 MITAS Traktorhúzó Európa Kupa. ProStock versenytraktorok hajdúböszörményi futamának megrendezése
11:00 Kvalifikációs futamok lebonyolítása
15:00 Döntő húzások lebonyolítása. A kvalifikációs futamok előtt és a döntő húzások előtt amatőr traktorhúzó verseny kerül lebonyolításra hat kategóriában (Nevezni a helyszínen lehet 10.000 forintos nevezési díj ellenében.)
17:00 Eredményhirdetés

A Traktorhúzó Európa Kupa rendezvénye alatt a kiállítás mellett lévő boxutcában bárki megtekintheti az Európa öt országából hozzánk érkező versenytraktorokat és csapatokat. Előreláthatóan mintegy huszonöt csapat érkezik hozzánk a Ligh Modified, a Prostock, a Heavy Modified kategóriákban, valamint a kamionok és a TVD-k kategóriájában is.
Program schedules - Tractor Pulling in Hajdúböszörmény

Coming soon...

Főtámogató



Kiemelt támogatók



Támogatók

Kutas 95 Zrt.


Partnereink
Bodnár János:
06-20 / 944-6776
Dr. Ficsor László:
06-20 / 529-5385
Bertalan Imre (English):
06-30 / 496-6008
KAPCSOLAT
Az alábbi elérhetőségek egyikén tud kapcsolatba lépni velünk.


Telefon
Bodnár János - 06-20 / 944-6776
Dr. Ficsor László - 06-20 / 529-5385
Bertalan Imre - 06-30 / 496-6008

E-mail
traktorhuzoegyesulet@gmail.com

Pontos cím
4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós utca 3.





Online kapcsolatfelvétel


Név / Cégnév *


E-mail *


Telefon


Üzenet *


KÜLDÉS
Sikeres üzenet küldés!






2015 Traktorhuzas.hu | Minden Jog Fenntartva